Nárcisztikus a főnőköm!

 

 

 

Nárcisztikus a főnőköm!

/Kép forrása: pixabay.com/

Sokat olvashattunk bejegyzésekben és szakmai írásokban arról, milyen terhet jelenthet valaki számára, ha családon/párkapcsolaton belül szembesül egy szerette nárcisztikus személyiségzavarával. Ám nem csak személyes, családi kapcsolatainkban róhat ránk nagy terhet a mindennapi találkozás a személyiségzavar e fajtájával, hanem munkakapcsolatainkban is. Jelesül, ha a felettesünk bír ezzel a kóros jeggyel.

Ez a rövid leírás talán segít felismerni, ha érintettek vagyunk a témában:

„A nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő ember mértéktelenül énközpontú, önszerető, a másik ember érzéseit, gondolatait nem veszi figyelembe. Magát olyan embernek tartja, akinek különleges jogai vannak. Kapcsolatai felszínesek, társaira azért van szüksége, hogy kiszolgálják, felnézzenek rá és elismerjék. Rövid ideig megnyerően is viselkedhet annak érdekében, hogy mások elismerését érezze.  A nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő ember hosszútávú kapcsolatot nehezen létesít, de nem is vágyik komoly, bensőséges kapcsolatra. Viselkedése gyakran irigységre utal, követelőző lehet, mindent a magáénak szeretne tudni. A nárcisztikus ember kudarc esetén visszahúzódik, de ezt is gyakran a saját nagysága jeleként mutatja ki. Saját jelentőségét, a világban való szerepét irreálisan többnek éli meg, sikeresnek, tökéletesnek, hatalmasnak érzi magát, és gondolatai nagyon gyakran e körül járnak. Az ilyen ember az enyhe kritika következményeként is indulatot, feszültséget, dühöt él át, ezért az ilyen helyzeteket próbálja kerülni. Kedvességet, melegséget vár, ugyanakkor viszonozni nem tudja, tehát stabil kapcsolatot sem tud kialakítani.”

/Forrás: http://semmelweis.hu/klinikai-pszichologia/

 Ha a fentiekben ismertetettek alapján tudatára ébredünk annak, hogy valójában egy kóros pszichés állapotról van szó, és így, egy „másik szemüvegen át tekintünk” a Főnök Úrra/Asszonyra, saját személyiségünk ismeretében dönthetünk arról, hogy miképp cselekszünk a továbbiakban. Íme példának okáért 2 lehetőség lehetőség:

  1.        „Futás”: Ha egyébként sem jelent számunkra beteljesülést jelenlegi munkahelyünk, és úgy érezzük, olyan érzékenységgel rendelkezünk, ami gátolja, hogy az új felismerés teremtette helyzetnek megfeleljünk, mert az túl nagy megterhelést jelentene számunkra lelkileg és érzelmileg, akkor jobb, ha „menekülőre fogjuk”. De! tegyük mindezt gondos mérlegelés és sikeres állásinterjú után egy új, biztos állás betöltésének boldog tudatával. 
  1.        „Bevállalás”: Ha örömünket leljük munkánkban és jelenlegi munkahelyünkben, és örömünket csak ez az „apróság” árnyékolja be, valószínűleg kellően motiváltak vagyunk a tekintetben, hogy megtartsuk pozíciónkat. Tudatosítsuk magunkban, hogy az árnyék valójában egy kóros állapot, tekintsük ezt kihívásnak, és a leírásban foglalt viselkedési formáknak megfelelő „fifikával” kezeljük a helyzetet. Fogjuk fel játékként, kísérletezzünk, és ne keseredjünk el, ha kudarcot vallunk. Gyakorlat teszi a mestert. 

Egyet azonban semmiképp se tegyünk, akármilyen (előbb felsorolt, vagy egy ezektől eltérő saját) megoldást választunk: Nem a mi dolgunk szembesíteni az illetőt a felismert problémával. Pláne, hogy szakképzettség híján tévedhetünk. Ne is verjük nagydobra megállapításunkat, mert egy effajta munkahelyi pletykának igen súlyos következményei lehetnek!!!

Mindig tartsuk szem előtt, hogy első sorban saját életünkért vagyunk felelősek, azért viszont kizárólagosan!

 

 

 

Ajánló
Kommentek
  1. Én